Go elmélet

A go elméletét természetesen még összefoglalni sem lehet egy ilyen szócikkben, hiszen szakkönyvek tömegei szólnak róla. Itt csak a taktikai meggondolások néhány általános jellemzőjét mutatjuk be, amely a játék jellemzéséhez érdekes lehet.

Taktika

Három profi játékos amatőröket néz, amint egy ún. élet-halál problémát elemeznek. Az asztal végén egy speciális go-óra

1. Ábra: Fekete ezen alakzata nem vehető le, élő, mivel két "szeme" van A19-en, és C19-en. Fehérnek egyszerre kellene belépnie a két szembe ahhoz, hogy levegye, ami nem lehetséges.

A „csoport” 4-es összeköttetés értelemben véve a fogolyszerzés definiálásánál fontos fogalom, taktikai szempontból több csoport egy alakzatot képezhet. Fontos kérdés egy alakzat élete, vagy halála. Általánosságban egy alakzat akkor élő, ha van legalább két ún. „szeme”, azaz két körbekerített lyuk benne (ld. 1. abra). A két szem lehet bonyolultabb módon is kialakítva, aminek pontos szabályai már a haladó go-tudashoz tartoznak. A játékosok bizonyos bekerített alakzatok élet-halál feladatait is gyakorolják (ld. kép); az ilyen feladatokban az a kérdés, hogy a már bekerített alakzatban lépegetve az hogyan tehető két szemes élő alakzattá, vagy ez hogyan akadályozható meg.

A sakktól eltérően a góban a tábla mérete miatt jellemzőbb az, hogy a tábla különböző részein, egymástól nagyjából különböző minták, alakzatok, küzdelmek alakulnak ki. Az ilyen mintákban a legjobb variációkat „joseki” néven nevezik. A haladóbb játékosok ilyeneket fejből tudnak. Ezek újrafelhasználható minták. Hasonlóan vannak különböző, erősnek számító konstellációk, és bizonyos, gyengének számító alakzatok.

Az igazán erős játékosoknál a tábla különböző sarkaiban levő alakzatok már nem függetlenek egymástól. Náluk az is számít, hogy egy bizonyos kő egy ponttal errébb vagy arrébb van letéve a tábla másik sarkában lévő joseki-mintához viszonyítva. Attól erősebb játékosok, hogy ilyen apróságokat is figyelembe vesznek. (lásd: Stratégia)

Egy másik még taktikainak számító kérdés, a több csoportból álló alakzatok, illetve az egymáshoz közeli alakzatok szétvágása. Ennek is vannak különböző mintái.

Egy (közepes szintű) játszma első 60 lépése

Stratégia

1. Ábra: Egy ún. joseki, ami fekete, illetve fehér oldaláról is az ideális lépéseket tartalmazza egy bizonyos esetre. Ezt a joseki például sokszor előfordul a játékok során a tábla mind a négy sarkában, kétféle irányban is.

2. Ábra: Egy ún. mojo. Az A19-E19-E15-C12-C19 terület már feketének számítható profi játékosoknál. (Az utolsó, fehér körös lépés feletti alakzat egyben egy híres szép alakzat is.)

A sakkhoz hasonlóan a játék megnyitásra (fuseki) középjátékra, és végjátékra bontható.

A fuseki során a haladó játékosok taktikájában az figyelhető meg, hogy a tábla különböző stratégiai pontjain próbálnak köveket elhelyezni, szétszórt alakban, nem jellemző egy-egy terület közvetlen elfoglalása. Előbb főként a sarkokra, aztán a tábla széleire kerülnek kövek, a tábla közepe inkább a középjátékban kerül „felosztásra”. Ezek a kezdeti, stratégiai kövek általában „többfunkciósak”. Jelezhetik bizonyos területek feletti irányítás átvételének szándékát, de egy támadás esetében előfordulhat, hogy az egyik kisebb területrész helyett egy másik kerül elfoglalásra. Erről a játékban a küzdelmek során születik döntés.

A középjátékban a feleknek már vannak bizonyos alapterületei, léteznek alapmintázatok, de a tábla közepe még nincs felosztva. A játékosok középjáték küzdelmében a fuseki alatt kialakult erőviszonyokhoz képest több területet próbálnak elfoglalni, az ellenfél hibáit kihasználva elvenni területeket, elfoglalni köveket.

A végjátékban általában a nyitott kisebb rések bezárása történik meg. Versenyjátszmában ilyenre rendszerint akkor kerül sor, ha pár pontos különbség látszik a két játékos között, tehát minden egyes pontnál számít, hogy hova kerül. Ilyenkor az is döntő lehet, hogy ki tudja ügyesebben lezárni a területét. Nagyobb arányú vezetés esetében viszont sok játszmát feladnak, így végjáték nincs is.

A játék menetében jellemző, hogy egy játékos előnye lehet terület, vagy lehet ún. potenciál, azaz alakzatai erősségének előnye a másik játékossal szemben. A potenciál és a terület általában konvertálható egymással: jó játékmenettel egy potenciál területté konvertálható, illetve területhátrány helyes védekezés mellett csak potenciálvesztéssel hozható be. Így a különböző helyes játékmenetekben jellemző egy egyensúly: mindig valamit valamiért cserélnek a játékosok. Van továbbá ún. potenciális terület, avagy befolyás; a nem kezdő játékosok a területeiket először csak pontenciálisan szerzik meg. A bal oldalon látható híres, ún. „Shusaku fülpirító lépése” is ilyen: több oldalra ható befolyást, potenciális területet jelent.

A jó go játékra más szempontból is jellemző a kiegyensúlyozottság. A go ebben hasonlít a művészetekhez: fontos az intuíció, „érezni” kell, hogy mi a helyes egyensúlya a támadásnak, védekezésnek, területnek, potenciálnak; mi a helyes egyensúly a tábla különböző részeinek birtoklásában.

Amikor a játékosok a go elméletéről beszélgetnek, gyakran használnak japán szavakat. Nem csak azért, mert ezek szakszavak, hanem azért is, mert a keleti gondolkodás teljesen eltérő fogalmakat alkotott, amelyek nyugati nyelvekre nem fordíthatóak le megfelelően; egyszerűen nincs hasonló fogalmunk. Ilyen szavak pl. a "sente", „joseki”, „aji”, „mojo”, „sabaki”.

A "joseki" egy olyan játékminta, ami a megnyitásokhoz hasonlít, de a táblán többször lejátszható ugyanolyan típusú kezdőállás esetén (ld. 1. ábra). Haladó játékosok sok ilyen mintát tudnak fejből, de minden esetben érdemes rugalmasan válogatni köztük, illetve változtatni ezeket a környezet mintájának megfelelően.

A "mojo" olyan laza, néhány kőből álló alakzat, amely területigényt jelez (ld. 2. ábra). A 2. ábra mojoja gyakorlatilag a fekete területe. Vannak ennél lazább mojok is, amelyek nem biztosan számíthatóak területnek, hanem be lehet hatolni, "redukálni" lehet őket. Ennek is meg van a "tudománya". Egy mojo megtámadásának a támadó fél részéről meg lehet az ára, például legyengülhet vagy a támadó csoport menekülni kényszerülhet, így a terület elvesztése máshol megtérül. A profi játékosoknak tudniuk kell mérlegelni az ilyen helyzeteket és dilemmákat.

A "sente" azt jelenti, hogy egy játékos úgy tett előnyös lépést, hogy arra az ellenfélnek védekező lépéssel "kell" válaszolnia. Ez magyarul azt jelenti, hogy "akinél a sente van", az a kezdeményező, aktív fél, az irányít.

A go elméletre jellemző általános érdekesség, hogy ezen taktikai, stratégiai kérdésekre szólásmondások vannak. Ezek olyan irányelvek, ajánlatok, szabályszerűségek, heurisztikák, amelyek általában igazak. Például: "Áldozz fel egy követ a sente-ért!" (Egy kő (ha nem kulcsfontosságú), kevesebbet ér, mint a kezdeményezés.) vagy "Az ellenfeled lépésére válaszolj!". Ugyanakkor vannak kivételek, és a mesterek szintje ott kezdődik, amikor már ezeken a szólásmondásokon is túllépnek. Probléma akkor merül fel, amikor két heurisztika ellenkező dolgokat javasol egy állásban. Ilyenkor a játékosnak kell eldöntenie, melyik a fontosabb. Például az itt leírt két szólásmondás is ellentmond egymásnak, és a játékosnak kell eldöntenie, hogy ha egy kövét fenyegetés éri, akkor válaszoljon a második szabály értelmében, vagy hagyja ott, mert lényegtelen, az első szabály értelmében.

Shusaku híres, úgynevezett fülpirító lépése. Magyarázatul lásd. [[1]]